Mit hozott az első Pp. novella?

2021. May 6. 10:00
nincs helyszín megadva
A rendezvényről

Mit hozott az első Pp. novella? címmel webinár előadást szervez a Magyar Jogász Egylet Polgári eljárásjogi Szakosztálya 2021. május 6-án.

Az előadó Dr. habil. Udvary Sándor, Ph.D.

Az előadás tematikája: A polgári perrendtartás 2013-tól 2016-ig tartó kodifikációja a törvény elfogadásával lezárult, ami egy éves felkészülési időt követően hatályba lépett. A 2018 január 1-je óta eltelt három év a gyakorlat kijegecesedésének ideje volt, a szakmai testületek folyamatos munkájának köszönhetően a kezdeti aggályok, megrázkódtatások elhalkultak. Közel három év tapasztalata és adatai viszont már elegendőek ahhoz, hogy a jogalkotó – a hivatásrendek, különösen is a bíróságok jelzései alapján – áttekintse a gyakorlatot és a jogpolitikai célokkal összhangban felülvizsgálja a törvény működését, korrigálja azokat a szabályokat, amelyek esetleg diszfunkcionális módon érvényesülnek. A 2020. évi CXIX. törvény 2021. január 1-jén lépett hatályba és a Pp. szinte minden része tekintetében tartalmaz módosító rendelkezéseket, jelentős részben korrigáló, pontosító, a joggyakorlatot igazító szabályt. Megítélésünk szerint jelentősebb, koncepcionálisnak tűnő módosítás, amellyel a jogalkotó enyhíti a tényállítások előterjesztéséhez fűződő korlátozásokat, valamint a keresetlevél kellékei, vizsgálata és visszautasítása tekintetében a jogalkalmazási szigort. Az előadás kitér továbbá a másodfokú eljárás tekintetében bekövetkezett változásokra, elemzi a fellebbviteli jogkör gyakorlására irányuló kötelező indítvány elejtését és a fellebbezés során előadható új tények kérdéskörét. Végül az előadás különleges eljárásokon eszközölt módosítások bemutatásával zárul. 

Kreditpont jóváírás feltételei:

Az előadáson történő részvételért 2 kreditpont jár.

A 3. kreditpont a számonkérés kitöltése esetén írható jóvá.

A számonkérés nem az előadással egyidőben történik, hanem a http://kepzes.jogaszegylet.hu oldalon belépve, a személyes menüpont alatt lesz lehetőség a tesztlap kitöltésére az előadás napján éjfélig.

 

Személyes adatait az egyleti  tagsági jogok gyakorlása, kommunikáció, illetőleg egyleti rendezvényeken, képzéseken történő részvételek érdekében, az Egylet alapszabálya, vagy az Ön hozzájárulása alapján, illetve képzések esetén az akkreditáló szervezet előírásainak megfelelően kezeljük. Azokat reklám céljára nem használjuk, nem hozzuk nyilvánosságra és másoknak sem adjuk át.