
2026. május 7.-9., Balatonalmádi
köszöntő
A magyar jogásztársadalom e kiemelkedően fontos évenkénti szakmai tanácskozásán a jogászi hivatás valamennyi területén működő szakemberek számára lehetőség nyílik arra, hogy a jogi élet időszerű kérdéseinek megvitatásában tevőlegesen részt vegyenek, javaslataikkal közvetlen hatást gyakoroljanak a jogalkotás fejlődésére, a joggyakorlat alakítására.
Idei fő témánk a felelősség: öt szekcióban vizsgáljuk a közjogi, magánjogi és büntetőjogi felelősség klasszikus kérdéseit, valamint az online piactér és az egészségügy újszerű kihívásait. A zárónapon a jogászi hivatásrendek — bírák, ügyészek, ügyvédek és közjegyzők — saját felelősségéről hallhatunk előadásokat.
A szakmai programban feltüntetett neves előadók mellett a résztvevők aktivitására is számítunk. A gazdag szakmai program egyben a résztvevők szakmai továbbképzését, szakmai ismereteinek gyarapítását is szolgálja.
rólunk
A felelősség kérdése a jogászi gondolkodás alapköve. A Negyvenhetedik Jogász Vándorgyűlésen ezt a témát járjuk körül a lehető legtöbb oldalról: a közjogtól a magánjogon és a büntetőjogon át egészen az online piactér és az egészségügy aktuális felelősségi kérdéseiig. Így lehetőség nyílik arra, hogy e kérdésekkel autentikus forrásból ismerkedjünk meg, arról vitatkozhassunk és javaslatainkkal közvetlen hatást gyakoroljunk a jogalkotás fejlődésére, a joggyakorlat alakítására.
A magyar jogásztársadalom évenkénti nagy szakmai tanácskozására számos neves és kompetens előadót hívtunk meg. Valamennyien vagy gyakorló jogászok, vagy az akadémiai szféra oktatói. A Vándorgyűlésen vendégünk lesz többek között a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, a Kúria elnöke és elnökhelyettese, a legfőbb ügyész helyettese, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint a bírói, az ügyvédi, a közjegyzői és a közigazgatási hivatásrendek ismert szaktekintélyei.
Dr. Trócsányi László
a Magyar Jogász Egylet elnöke
adatok
5
szekcióülés
10
ügyvédi kredit
~58
közjegyzői kredit (teljes program, várhatóan)
hamarosan
ügyészi kredit
200+
résztvevő
Program
2026. május 7., csütörtök
15:00 - 17:00
A részvétellel 2 ügyvédi kredit szerezhető
Előadó
15:00 - 15:10 Megnyitó
DR. BÁNÁTI JÁNOS
ügyvéd, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Jogász Egylet társelnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke
PROF. DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ
egyetemi tanár, rektor, Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyar Jogász Egylet elnöke
15:10 - 17:00 Plenáris ülés előadásai
VARGA MIHÁLY
a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Felkérés folyamatban
Törvényesség, célszerűség, eredményesség
DR. WINDISCH LÁSZLÓ
az Állami Számvevőszék elnöke
A közösségimédia-felhasználók álma a szólásszabadságról: a szolgáltatók felelőssége Európában és az Egyesült Államokban
PROF. DR. KOLTAY ANDRÁS
egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
2026. május 8., péntek
10:00 - 13:00
A részvétellel 3 ügyvédi kredit szerezhető
I. szekció
Felelősségi kérdések a közjogban
Levezető elnök
DR. RÉTI LÁSZLÓ
ügyvéd, a Magyar Jogász Egylet főtitkára
Társelőadók
Felelősségi kérdések a közigazgatási jogban
PROF. DR. NAGY MARIANNA
tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Közigazgatási Jogi Tanszék
A jogalkotással okozott károkért való felelősség
DR. VILLÁM KRISZTIÁN
főtanácsadó, Alkotmánybíróság
Felelősség a környezetvédelmi jogban
PROF. DR. BÁNDI GYULA
egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes
Felelősség az adójogban
DR. KOVÁCS ORSOLYA
ügyvéd
II. szekció
Felelősségi kérdések a magánjogban
Levezető elnök
DR. DZSULA MARIANN
kúriai bíró, a Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezető-helyettese, a Magyar Jogász Egylet alelnöke
Társelőadók
A felelősség új irányai
PROF. DR. MENYHÁRD ATTILA
egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
A vezető tisztségviselők felelőssége a fizetésképtelenségi eljárásokban
DR. KOVÁCS ILDIKÓ
kollégiumvezető bíró, Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégium
Felelősség a polgári jogban
DR. BODZÁSI BALÁZS
közjegyző, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a Magyar Jogász Egylet kutatási igazgatója, a Magyar Jogász Egylet Civilisztikai Tudományok Szakosztály vezetője
Felelősség a munkajogban
DR. HABIL. HORVÁTH ISTVÁN
ügyvéd, tanszékvezető egyetemi docens, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, a Magyar Jogász Egylet Munkajogi és Szociális Jogi Szakosztály vezetője
III. szekció
Büntetőjogi felelősség
Levezető elnök
PROF. DR. CZINE ÁGNES
alkotmánybíró, tanszékvezető egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, a Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja
Társelőadók
Felelősség a tisztességes eljárásért, avagy a megbízhatósági vizsgálat jelene és jövője
DR. CSÁK ZSOLT
kúriai bíró, a Kúria elnökhelyettese
Szokásjogi elemek a mai büntetőjog felelősségi rendjében
PROF. DR. SZOMORA ZSOLT
egyetemi tanár, intézetvezető-helyettes egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete, a Magyar Jogász Egylet büntetőjogi szakreferense
Bűnös tevékenység korlátozása: a fegyelmi eljárás, a tevékenységtől eltiltás, a büntetőeljárás és a büntetőjogi felelősség mátrixa
DR. JANCSÓ GÁBOR
megbízott büntetőjogi főügyészhelyettes, Pest Vármegyei Főügyészség
DR. TÓTH M. GÁBOR
ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke
2026. május 8., péntek
15:00 - 18:00
A részvétellel 3 ügyvédi kredit szerezhető
IV. szekció
Felelősség az online piactéren elkövetett visszaélésekért
Levezető elnök
DR. PÁZMÁNDI KINGA
egyetemi docens, ELTE Gazdaságtudományi Kar, a Mádl Ferenc Összehasonlító Intézet elnökhelyettese, a Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja, a Magyar Jogász Egylet Kereskedelmi és Üzleti Jogi Szakosztály vezetője
Társelőadók
Platformok, kereskedők, fogyasztók — felelősségi viszonyok az online piactéren
DR. HAJNAL ZSOLT
habilitált egyetemi docens, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Európa Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszék
DR. BALOGH VIRÁG
szabályozási igazgató, Magyar Telekom Nyrt.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok az online térben - ízelítő a Gazdasági Versenyhivatal ügyeiből
DR. RITTER ESZTER
ügyvéd
Az online visszaélésekért való banki felelősség kérdései
DR. KOVÁCS TIBOR
jogi igazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt.
V. szekció
Felelősség az egészségügyben
Levezető elnök
DR. TÖRŐCSIKNÉ PROF. DR. GÖRÖG MÁRTA
dékán, intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja, a Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének elnöke
Társelőadók
Az egészségügyi felelősség magánjogi vonatkozásai
DR. SENYEI GYÖRGY
bíró, ítélőtáblai tanácselnök, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja
Az orvos büntetőjogi felelősségének néhány aktuális kérdése
PROF. DR. GÁL ISTVÁN LÁSZLÓ
ügyvéd, dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Büntetőjogi Tanszék
A tájékoztatási kötelezettség megsértéséből eredő egészségügyi polgári jogi igények bírói megítélése, kvantitatív alapú összehasonlító elemzése (2008–2010 és 2018–2020)
DR. ŐRI ADRIENN
ügyvéd, munka- és egészségügyi szakjogász, Semmelweis Egyetem PhD kutató, Debreceni Egyetem Egészségtudományi kar tanársegéd
Mesterséges intelligenciával támogatott szoftverek felelős alkalmazása az egészségügyben. „Egy kérdés — két tudomány”
DR. GAÁL SZONJA
jogtanácsos, osztályvezető, Tolna Vármegyei Balassa János Kórház, a Magyar Jogász Egylet Tolna Vármegyei Szervezetének titkára
Mesterséges intelligenciával támogatott szoftverek felelős alkalmazása az egészségügyben. „Egy kérdés — két tudomány”
PITUK DÓRA
klinikai és biotechnológiai adatelemzési szakértő, PhD-kutató, klinikai és biotech-adatelemző
2026. május 9., szombat
10:00 - 12:00
A részvétellel 2 ügyvédi kredit szerezhető
Felelősségi kérdések a jogászi hivatásrendek életében
Levezető elnök
DR. BOGDÁN TIBOR
kormánybiztos, Igazságügyi Minisztérium
Előadó
10:00 - 11:50 Az ügyészek felelőssége
DR. LAJTÁR ISTVÁN
legfőbb ügyész helyettes, c. egyetemi tanár, a Magyar Jogász Egylet alelnöke
Az ügyvédi felelősség
DR. HAVASI DEZSŐ
ügyvéd, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, a Magyar Jogász Egylet alelnöke
A közjegyzői felelősség
DR. TÓTH ÁDÁM - felkérés folyamatban
közjegyző, Magyar Országos Közjegyző Kamara elnöke, a Magyar Jogász Egylet alelnöke
A bírák felelőssége
PROF. DR. VARGA ZS. ANDRÁS
kúriai bíró, a Kúria elnöke, egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék
11:50 - 12:00 Zárszó
DR. RÉTI LÁSZLÓ
ügyvéd, a Magyar Jogász Egylet főtitkára
A teljes programon való részvételért közjegyzőknek várhatóan 58 kreditpont jár majd.
Meghatározott napokon való részvétel esetén az egyes napok közjegyzői kreditértéke:
Az ügyészi kreditpontokra vonatkozó tájékoztatás hamarosan elérhető.
A programváltozás jogát fenntartjuk!
különprogramok
A Koczor Pincészetnél a szőlő és a bor szeretete családi örökség. A borvacsora a Balaton-felvidék hangulatát, helyi ízeket és kötetlen kapcsolódási lehetőséget kínál a szakmai nap lezárásaként.
Időpont: 2026. május 7. (csütörtök), 19:00-23:00
információ
A Negyvenhetedik Jogász Vándorgyűlésen az alábbi részvételi és elhelyezés típusok közül választhat
jelentkezes
Tájékoztatás
A Hunguest Hotel Sóstó szállodai szobái beteltek, ezért a szállás foglalást átmenetileg lezártuk.
Ezen a héten a díjbekérőket a megadott e-mail címre kiküldjük. Tájékoztatjuk a tisztelt jelentkezőket, amennyiben a részvételi díj 2022. szeptember 10. napjáig nem érkezik be, úgy a foglalást automatikusan töröljük. Ezt követően a felszabadult férőhelyeket újra meghirdetjük.
A borvacsora jegyek és a napijegyek megvásárlása továbbra is zavartalanul működik.
Tartalmazza szakmai programokon való részvétel lehetőségét, a szállást két éjszakára társas elhelyezéssel és négy főétkezést (csütörtök vacsora vagy borvacsora külső helyszínen, péntek ebéd, péntek vacsora)
Kérjük válassza ki, hogy a szállodai vacsorás vagy a társasági program opciót választja
Teljes ellátás
Teljes ellátás csütörtökön borvacsora
Tartalmazza szakmai programokon való részvétel lehetőségét, a szállást két éjszakára egyéni elhelyezéssel és négy főétkezést (csütörtök vacsora vagy borvacsora külső helyszínen, péntek ebéd, péntek vacsora)
Kérjük válassza ki, hogy a szállodai vacsorás vagy a társasági program opciót választja
Teljes ellátás
Teljes ellátás csütörtökön borvacsora
Tartalmazza az adott napon vagy napokon a szakmai programokon való részvétel lehetőségét valamint a pénteki napon az ebédet is.
Csütörtöki napijegy
Pénteki napijegy ebéddel
Szombati napijegy
Három napos jegy, pénteken ebéddel
Borvacsora
helyszín
A helyszín egy négycsillagos, tóparti luxusszálloda. A csodálatos természeti adottságokkal rendelkező Balatonalmádiban található 209 szobás szálloda kivételes adottságai lehetővé teszik, hogy szinte minden szobából lenyűgöző panoráma nyíljon a végtelen Balatonra és a környező vidékre. A részvételi díj költségként elszámolható.
súgó
információ