A rendezvényről
MEGHÍVÓ
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Civilisztikai Tudományok Intézete, valamint
a Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád Megyei Szervezete
tisztelettel meghívja Önt
2024. november 7-én, csütörtökön, 9 órai kezdettel
a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (Szeged, Tisza Lajos krt. 54. Főépület, Aula) megrendezésre kerülő
FIZETÉSKÉPTELENSÉGI
konferenciára.
A KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAMJA
9:00 – 9:20.: Érkezés, regisztráció
9:20 – 9:30.: Köszöntő, megnyitó
Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta, egyetemi tanár, intézetvezető, dékán
9:30 – 10:00.: Igényérvényesítés közjegyzői okirat alapján
Dr. Balogh Zsigmond, közjegyző, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke
10:00 – 10:30.: Az engedményezéssel átszálló jogok a 10/2024. Jogegységi határozat tükrében
Dr. Németh Gergely, vezető jogtanácsos, MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.
10:30 – 11:00.: Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásával kapcsolatos aktualitások devizaperekben
Dr. Pap F. Lajos, ügyvéd, Budapesti Ügyvédi Kamara
11:00 – 11:30.: Az önálló bírósági végrehajtói szervezet jogi hivatásrenddé alakítása, ennek hatása a végrehajtási eljárásokra a harminc éves, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény tükrében
Dr. Jakab Csaba, végrehajtó
11:30 – 11:45.: Kérdések, hozzászólások
11:45 – 12.15.: Kávé szünet
12:15 – 12:45.: Vállalati fizetésképtelenség gyorsan változó világunkban és az arra adott jogalkotói válaszok.
Dr. Zsombolyay Péter Zsombor, gazdasági – és vagyonjogi szabályozásért, valamint perképviseletért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium
12:45 – 13:15.: Az adósi magatartás értékelése a kényszertörlési eljárásban
Dr. Farkas Csaba, Ph.D., egyetemi docens, SZTE ÁJTK
13:15 – 13:45.: A fizetésképtelenségi eljárások és a Cstv. 40. §-a szerinti igényérvényesítés
Dr. Lakatos Péter, bíró, tanácselnök, Szegedi Törvényszék
13:45 – 14:15.: Kérdések, hozzászólások
A részvétellel az ügyvéd kollégák 4, a közjegyző kollégák 24 kreditpontot szerezhetnek.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrációt 2024. november 4-én, hétfőn 20:00-ig tudunk elfogadni.
A jelentkezést követően az előadás napja előtt e-mailben kerül megküldésre a regisztrációhoz szükséges QR-kód.
Az előadáson történő beazonosításuk érdekében kérjük, hogy a rendszer által megküldött QR-kódos e-mailt nyomtatva, vagy telefonon elérhető formában hozzák magukkal.
Várjuk jelentkezésüket!
Személyes adatait az egyleti tagsági jogok gyakorlása, kommunikáció, illetőleg egyleti rendezvényeken, képzéseken történő részvételek érdekében, az Egylet Alapszabálya, vagy az Ön hozzájárulása alapján, illetve képzések esetén az akkreditáló szervezet előírásainak megfelelően kezeljük. Azokat reklám céljára nem használjuk, nem hozzuk nyilvánosságra és másoknak sem adjuk át.
A rendezvényeken történő részvétellel kifejezett hozzájárulását adja, hogy Önről kép- vagy hangfelvétel készüljön, amelyet az MJE Csongrád-Csanád Megyei Szervezete és az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete a rendezvény híreiben, illetve saját galériájában közzétesz.