Tizenhetedik Magyar Jogászgyűlés

A magyar jogásztársadalom országos szakmai fóruma

2025. április 10-12.

Balatonalmádi, Hunguest Hotel BÁL Resort

Köszöntő

Üdvözöljük a Tizenhetedik Magyar Jogászgyűlésen!

A magyar jogásztársadalom e kiemelkedően fontos kétévenkénti szakmai tanácskozásán a jogászi hivatás valamennyi területén működő szakemberek számára lehetőség nyílik arra, hogy a jogi élet időszerű kérdéseinek megvitatásában tevőlegesen részt vegyenek, javaslataikkal közvetlen hatást gyakoroljanak a jogalkotás fejlődésére, a joggyakorlat alakítására.

Kreditszerzés

A szakmai programokon való részvétellel ügyvédeknek, közjegyzőknek és ügyészeknek is kreditpont szerezhető.

Szakmai kiadvány

Minden résztvevő megkapja elektronikus formában a rendezvény kiadványát.

Társasági események

Csütörtök este társasági program külső helyszínen, pénteken zenés-táncos est a szállodában.

Program

Szakmai program

Jogbiztonság és jogegység a gyakorlatban

Ügyvédek szakmai kreditjei

Az egyes előadások után szerezhetők kreditek. Összesen 11 kredit szerezhető meg a három nap előadásain történő részvétellel: Csütörtökön 3 kredit, pénteken 6 kredit, szombaton 2 kredit.

Ügyészek szakmai kreditjei

A részt vevő ügyészek számára a szakmai program csütörtöki és pénteki napján történő részvétele után napi 5, összesen 10 továbbképzési pont adható.

Közjegyzők szakmai kreditjei

A csütörtöki napon való részvételért 12 kredit, pénteken 36 kredit, szombaton 12 kredit szerezhető. A teljes programon való részvételért 60 kreditpont jár.

Első nap

2025. április 10.

11:00 - 12:30

Plenáris ülés

1 ügyvédi kreditpont!
Köszöntő
DR. KOVÁCSFINÉ DR. NAGY JUDIT
elnök, Magyar Jogász Egylet Veszprém Vármegyei Szervezet
Megnyitó
PROF. DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ
egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a Magyar Jogász Egylet elnöke

PROF. DR. VARGA ZS. ANDRÁS
egyetemi tanár, a Kúria elnöke, a Tizenhetedik Magyar Jogászgyűlés elnöke
12:00 - 12:30
DR. SULYOK TAMÁS
köztársasági elnök
15:00 - 17:00

Jogbiztonság és jogegység a hivatásrendek aspektusából

2 ügyvédi kreditpont!
Levezető elnök
PROF. DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ
egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a Magyar Jogász Egylet elnöke
Előadók
PROF. DR. VARGA ZS. ANDRÁS
egyetemi tanár, a Kúria elnöke, a Tizenhetedik Magyar Jogászgyűlés elnöke
PROF. DR. POLT PÉTER
egyetemi tanár, legfőbb ügyész
15:40 - 16:00
kávészünet
16:00 - 16:20
DR. SENYEI GYÖRGY
az Országos Bírósági Hivatal elnöke
16:20 - 16:40
DR. HAVASI DEZSŐ
ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, MJE alelnöke
16:40 - 17:00
DR. PARTI TAMÁS
közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese

Második nap

2025. április 11.

Szekció I.
10:00 - 13:00

Jogegység, jogerő, korlátozott precedensrendszer

3 ügyvédi kreditpont!
Levezető elnök
DR. RÉTI LÁSZLÓ
ügyvéd, a Magyar Jogász Egylet főtitkára
Előadók
PROF. DR. CZINE ÁGNES
alkotmánybíró, tanszékvezető egyetemi tanár (KRE-ÁJK), Magyar Jogász Egylet Elnökségének tagja

DR. CSÁK ZSOLT
kúriai bíró, a Kúria elnökhelyettese

DR. DZSULA MARIANNA
kúriai bíró, kollégiumvezető-helyettes, Kúria Polgári Kollégium, Magyar Jogász Egylet alelnöke

DR. SPERKA KÁLMÁN
kúriai bíró, kollégiumvezető-helyettes, Kúria Közigazgatási Kollégium
Szekció II.
10:00 - 13:00

Mesterséges intelligencia és a digitális technológia jogi kihívásai

3 ügyvédi kreditpont!
Levezető elnök
DR. PÁZMÁNDI KINGA PhD.
egyetemi docens, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet elnökhelyettese, a Magyar Jogász Egylet Kereskedelmi és Üzleti Jogi Szakosztályának elnöke
Előadók
Dr. BARTÓKI-GÖNCZY BALÁZS PhD.
intézetvezető egyetemi docens (NKE Távközlési, Légi- és Világűrjogi Kutatóintézet), az NMHH Médiatanácsának tagja

DR. FALUDI GÁBOR PhD.
ügyvéd, a Magyar Jogász Egylet Szerzői jog, iparjogvédelem és üzleti titok szakág vezetője

DR. TÖRÖK BERNÁT
igazgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Eötvös József Kutatóközpont

DR. VASS NORBERT
osztályvezető, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) Európai Uniós Digitális Adatstratégia Osztály
Szekció I.
15:00 - 18:00

Új fizetésképtelenségi irányelv és törvény 2025-ben

3 ügyvédi kreditpont!
Levezető elnök
DR. BOGDÁN TIBOR
kormánybiztos, Nemzetgazdasági Minisztérium
Előadók
DR. ZSOMBOLYAY PÉTER ZSOMBOR
helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

DR. FABÓK ZOLTÁN PhD.
ügyvéd

DR. BODZÁSI BALÁZS PhD.
közjegyző, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék
Szekció II.
15:00-18:00

Bűncselekmények, visszaélések a digitális térben

3 ügyvédi kreditpont!
Levezető elnök
DR. BÁNÁTI JÁNOS
ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara örökös elnöke, a Magyar Jogász Egylet társelnöke
Előadók
DR. IBOLYA TIBOR
c. egyetemi docens, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese

PROF. DR. KARSAI KRISZTINA
intézetvezető egyetemi tanár Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete

DR. BARNÓCZKI PÉTER
igazgató, Magyar Nemzeti Bank Tőkepiaci és fogyasztóvédelmi jogérvényesítési igazgatóság

Harmadik nap

2025. április 12.

10:00 - 12:00

Záró Plenáris Ülés

2 ügyvédi kreditpont!
Levezető elnök
PROF. DR. VARGA ZS. ANDRÁS
egyetemi tanár, a Kúria elnöke
a Tizenhetedik Magyar Jogászgyűlés elnöke
Előadók
DR. PINTÉR SÁNDOR
belügyminiszter

DR. TUZSON BENCE
igazságügyi miniszter
Társelőadók
PROF. DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ
egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a Magyar Jogász Egylet elnöke
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

információ

Részvételi lehetőségek

A Tizenhetedik Magyar Jogászgyűlésen az alábbi részvételi és elhelyezés típusok közül választhat

Egyéni elhelyezés
Kétágyas szoba egyedüli használata
  • Szállás a helyszínen
  • Szakmai program
  • Étkezést a díj tartalmazza
Társas elhelyezés
Kétágyas szoba közös használata
  • Szállás a helyszínen
  • Szakmai program
  • Étkezést a díj tartalmazza
Napijegy
Nem tartalmazza a szállást
  • 1 vagy 3 napra
  • Szakmai program
  • Csütörtökön és Pénteken az ebédet tartalmazza

jelentkezes

Jegyvásárlás

Társas elhelyezés

Tartalmazza szakmai programokon való részvétel lehetőségét, a szállást két éjszakára társas elhelyezéssel elhelyezéssel a Hungest Hotel BAL Resortban és három főétkezést (csütörtök vacsora vagy borvacsora, péntek ebéd, péntek vacsora)

Kérjük válassza ki, hogy a szállodai vacsorás vagy a borvacsorás opciót választja

Ebben a kategóriában jelenleg nincsenek elérhető jegyek
Egyéni elhelyezés

Tartalmazza szakmai programokon való részvétel lehetőségét, a szállást két éjszakára egyéni elhelyezéssel a Hungest Hotel BAL Resortban és három főétkezést (csütörtök vacsora vagy borvacsora, péntek ebéd, péntek vacsora.

Kérjük válassza ki, hogy a szállodai vacsorás vagy a borvacsorás opciót választja

Ebben a kategóriában jelenleg nincsenek elérhető jegyek
Napijegy

Tartalmazza az adott napon vagy napokon a szakmai programokon való részvétel lehetőségét valamint a csütörtöki és pénteki napon az ebédet is.

Ebben a kategóriában jelenleg nincsenek elérhető jegyek

Csütörtöki társasági program

Borvacsora a Figula Pincészetben

  • 2025. április 10. (csütörtök) 19:00-23:00 óráig
  • oda-visszaszállítás buszos különjárattal, fűtött, fedett terasz,
  • korlátlan italcsomag, mely tartalmazza: üdvözlőital (pálinka), savas és mentes víz, kézműves szörp, Figula Olaszrizling, Figula Rose Cuvee, Figula Simply Red
  • svédasztalon tálalt hidegtál: Étkezés értékű hidegtál prémium érlelt sonkából és szalámiból frissen sült pogácsával, háromféle sajttal, napon szárítottparadicsommal, olíva bogyóval, aszalt szilvával, dióval és kézműves lekvárral.
  • frissen sült rétes

helyszín

Hunguest Hotel BÁL Resort

A helyszín egy négycsillagos, tóparti luxusszálloda. A csodálatos természeti adottságokkal rendelkező Balatonalmádiban található 209 szobás szálloda kivételes adottságai lehetővé teszik, hogy szinte minden szobából lenyűgöző panoráma nyíljon a végtelen Balatonra és a környező vidékre. A részvételi díj költségként elszámolható.

súgó

Gyakran ismételt kérdések

1. Mit tartalmaz a részvételi díj?

Részvételi lehetőség a szakmai programokon, szállás két éjszakára teljes ellátással (büféreggeli, ebéd, vacsora). A szálloda saját wellness részlegének használata (szauna, jakuzzi), parkolás. A szakmai programon részt nem vevő kísérő részvételi díja is azonos.

2. Mit tartalmaz a teljes ellátás?

A díj tartalmazza a pénteki és szombati büféreggelit, a csütörtöki és pénteki ebédet, a csütörtöki és pénteki vacsorát. A főétkezések ára italt nem tartalmaz.

3. Mit tartalmaz a napijegy?

Napijegyet egy, kettő vagy három napra lehet vásárolni. Ez kizárólag a szakmai programokra érvényes, szállás nélkül. A csütörtöki és pénteki napijegy magában foglalja az ebéd árát is. Vacsorákra külön jegyet lehet venni helyben az étterem kapacitása függvényében.

4. Borvacsora

Az egységes jegyár tartalmazza a buszos utazás (kb. 30 kilométer) költségeit. A buszokat akkor indítjuk, amikor megteltek. Az utolsó busz – a tervek szerint este 11-kor indul vissza. Aki nem busszal jön vagy megy, a jegyárból annak visszatéríteni nem tudunk.

5. Parkolás ingyenesen

Felszíni és föld alatti parkoló 150 személyautó részére.

6. Hogyan tudok jegyet venni?

Ha ön még nem regisztrált, első lépésként regisztrálnia kell a weboldalon a jobb felső sarokban a „belépés” gombra kattintva. Ezután a „jegyek” menüpontban végigvezetjük a folyamaton, aminek végén megrendelheti egyéni- vagy társas elhelyezésű vagy napijegyét.

7. Társas elhelyezés, szobatárs választása

A megrendelés folyamán van lehetőség megadni a partnere nevét, akivel közös elhelyezést kér. Kérnénk, hogy ezt mindkét fél tegye meg a rendelése leadásakor.

8. Ha társas elhelyezést választok, de nem jelölök szobatársat, beosztanak valaki mellé?

Igen, a szabad helyek függvényében összerendeljük közös használatú szobába a jelentkezőket. Javaslatokat örömmel elfogadunk és várunk is.

9. Mikor kapok visszaigazolást?

Megrendelése elküldése után kap egy visszaigazoló e-mailt, amelyben megerősítjük jelentkezését és elküldjük regisztrációs számát. A díjbekérőt elektronikus úton néhány napon belül küldjük.

10. Hogyan tudok fizetni?

A díjbekérő alapján utalással teljesítheti a fizetést. Kérjük az utaláshoz várja meg díjbekérőjét. A közlemény rovatba a díjbekérőn szereplő regisztrációs számot kérjük feltüntetni. Kedvezményezett: Magyar Jogász Egylet, bankszámlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank HU36 1020 0940 2151 3703 0000 0000.

11. Kapok a fizetésről visszaigazolást?

Igen, az összeg beérkezését követően, a könyvelés feldolgozása után küldünk értesítőt e- mailben, a jelentkezése ezzel válik véglegessé. Végszámlát az esemény lezárását követően küldünk elektronikus úton.

12. Tudom módosítani a választott jegytípust?

Van lehetőség a jegytípus módosítására, a díjbekérő kiküldése előtt. Ehhez vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben az mje@jogaszegylet.hu címen.

13. Mik a lemondási feltételek?

A végleges megrendelés után lemondásra az eseményt megelőzően 15 munkanapon (legkésőbb március 20-ig) belül van lehetőség. Ezt meghaladóan sajnos már tudjuk a részvételi díjat visszatéríteni.

14. Meddig lehet jelentkezni?

A jelentkezési határidő: április 4. (a szabad helyek függvényében).

15. Hol lehet felvenni velünk a kapcsolatot?

Írjon nekünk e-mailt: mje@jogaszegylet.hu vagy várjuk hívását: +36 70 776 1897